Sokszor gondolkodom rajta, hogy hogyan is éljem az életem. Álarccal avagy anélkül. Pro és contra természetesen mindkettőnek van. Én többnyire az álarcomat használtam,nem tudtam levetni. Azt hiszem ez egyfajta védekezési mechanizmus. Hiszen fiatal korom ellenére rengeteget csalódtam már családban és barátokban egyaránt. Megkeményedtem,inkább játszottam a nagymenőt, a beképzelt, a mindenleperegrólam, vagány csajt. Éppen ennek köszönhetően sokan nem kedvelnek. Pedig ha néha,tényleg csak néha egy kis energiát fektetnének abba, hogy megpróbáljanak a maszkom mögé nézni megdöbbennének. Pedig hát ugye, ha álarcot húzok, nem panaszkodhatok, ha nem akarnak mögé nézni. Én választottam, én akartam így élni, én akartam minél kevesebb pofont kapni. De vajon nem az e a legnagyobb csattanás, ha nem akarnak minket megismerni? Ha nem látják, hogy kik is vagyunk valójában? Ha csak a látszat alapján ítélkeznek? Mára rájöttem, hogy nem ez volt életem legjobb döntése, nem volt kifizetődő téglákat pakolni magam köré. De mint azt tudjuk soha nem késő. És én azt hiszem leveszem a maszkom. Hű társam volt és olykor-olykor azért segített is, de ma már úgy gondolom nincs rá szükségem, hadd lássa mindenki mikor nevetek és mikor sírok. Olyan rövid az élet, nem szabad elrejteni semmit. Szóval “ágyő” Maszk, ha nem is véglegesen de búcsút veszek tőled! Belevetem magam az életben annak minden örömével és bánatával.
Szia és kösz azért! 🙂
Üdv.: Paris
Kommentek